Szinte minden gyerek vágyik arra, hogy kutyája lehessen. Érvek és ellenérvek a kutyatartás kérdésében.

Vannak gyerekek, akik beleszületnek a kutyás életbe, hiszen már megérkezésük elõtt is volt kutya a háznál. Némely csöppség akár az elsõ lépéseket is a család házi kedvencének szõrébe kapaszkodva teszi meg.

A kutya a gyerek számára semmivel nem helyettesíthetõ élmény, aki kutyával nõ fel, egész másképp fog viszonyulni az élõvilághoz. A gyereket felelõsségtudatra, gondoskodásra, rendszerességre, toleranciára és empátiára neveli. Mindezek azonban csak a felnõtt maximális odafigyelésével valósulnak meg.

Számos tanulmány utal arra, hogy azok a gyerekek, akik háziállattal együtt cseperednek, kevésbé hajlamosak az allergiára is, ennek magyarázata a háziállattartással járó, a házi porban megtalálható magasabb endotoxin-szint. Az állatoktól származó allergén anyagok, a bõr-és hámsejtek, szõrök a fûtési rendszer és a légmozgás révén mindenhol fellelhetõk az egész lakásban, jóval az állat esetleges eltávolítása után is. Az endotoxin a baktériumok által termelt méreg, ami nagy mennyiségben, váratlanul káros, de ha a gyermek fokozatosan, kicsi korától kezdve szokik hozzá, megvédheti õt az allergia kialakulásától. A gyerek az emberektõl egyébként is sokkal több mindent kaphat el, mint a kutyától és a búra alatt tartott gyerekek általában könnyebben is betegszenek meg.

Mégis, ha a baba születésekor nincs kutyánk, akkor annak beszerzésével inkább várjunk pár évet, azt az idõt – legalább 3-4 éves kort - amikor a gyerekre már észérvekkel hathatunk. A szeleburdi kiskutya és a bizonytalanul totyogó gyerek kettõsébõl sérülékenysége miatt mindig a gyerek kerülhet ki rosszabbul. Ezért is ajánlanak a szakemberek gyerekek mellé inkább felnõtt kutyát.
Olyan fajtát vagy keveréket válasszunk, amelyiknek tulajdonságai között szerepel az ember élõ tulajdonával való megbízható, kíméletes érintkezés. Pl.: a pásztorkutyák esetében.

Jó, ha tudjuk: a kutya játékos jókedvében engedelmeskedik a kisgazdának, óvja-védi a kicsit, de nem ismeri el „falka vezérként” a gyereket annak 10-12 éves kora elõtt, az ennél kisebb gyereknek kölyökszaga van még ugyanis. Pláne, ha a kutya volt meg elõbb, mint a gyerek, a kutya emlékezni fog az érkezési sorrendre. A mi dolgunk helyrerakni a hierarchiát a családban.

Kizáró okok a kutyatartásra

Mint sejthetõ is, cikkünk inkább a „pro” oldalt igyekszik megszólaltatni, hiszen otthoni tapasztalatokból tudom, hogy a kutya is része a családnak, és mint családtag mennyi élményt, bölcsességet tud adni.
Van pár ellenérv azonban, melyek megléte esetén a kutyabeszerzést legalábbis elnapolandónak vagy nem tanácsosnak ítélhetjük. Ilyen a már említett, kialakult allergia vagy, ha egészen biztos nem lesz a családnak ideje a kutyára. Ezzel azonban véget is ér a lista.

Jól gondoljuk meg, mert õ nem egy plüss játék, akár másfél évtizedre szóló családtagot választunk. Sajnos a menhelyek tele vannak olyan kutyákkal, akik családban szocializálódtak, de egyszer csak ez a szeretett közeg úgy döntött, hogy mégsem tartja meg tovább. Felsorolni is sok, amit kutyamentõ ismerõseink mesélnek: „mert a kutya ugrált, a kutya nem eleget ugrált. A kutya ugatott, a kutya nem ugatott. A kutya gyorsabban nõtt, mint a gyerek…”

Ha igen, milyet?

Minden fajtánál akadnak kivételek, de általánosságban véve igaz, hogy a fajták bírnak bizonyos tulajdonságokkal, hiszen emiatt tenyésztették ki õket.
Vigyázzunk, ha fajtatiszta kutyát szeretnék, csak hiteles tenyésztõtõl válasszunk. Óvakodjunk a szaporítóktól. Az egyemberes, õrzõ–védõ kutyákkal legyünk óvatosak, pláne ha több kutyánk is van.
A menhelyen vagy fajtamentõknél is érdemes érdeklõdni, ha mindenképp viszonylag tiszta vérvonalra vágyunk. Amennyiben nincs szándékunk kiállításra vinni, inkább egy igazi társat keresünk, érdemes keverék kutyákat választani.
Minden kutya nevelhetõ, csak rajtunk múlik, hogy hol húzzuk meg a határvonalat és kinek mit engedünk.